Gyerekkorom óta szeretem a nyelveket, de különösen az angolt. Így nem is volt kérdés, hogy valamiképpen az angollal fogok foglalkozni. Angol szakos bölcsész tanárként szereztem meg egyetemi diplomámat , közben lehetőségem nyílt Angliában is eltölteni egy kis időt. Sok évig multinacionális cégeknél használtam napi szinten a tudásomat asszisztensi és személyi asszisztensi pozíciókban. A sok évnyi nyelviskolai oktatás során több területen is kipróbálhatom magam, így tapasztalatot szereztem már többek között az általános üzleti, és a HR szektorokra vonatkozó specifikus angol tanításával kapcsolatban is. Pályám elején lehetőségem nyílt általános-és középiskolában is dolgozni, ezért szívesen korrepetálom a fiatalabb korosztályt is.
Vidám és jó hangulatú óráim során mindig odafigyelek a tanítványaim igényeire. Az oktatás főleg angol nyelven folyik, amennyiben igény van magyar nyelvű magyarázatra, természetesen magyarul is elmondok mindent. Türelmes vagyok, nyugodt hangulatot teremtek meg az online óráimon. Legyen szó a munkahelyen való sikeres helytállásról, ( jelenleg még otthon lévő kismamák ) visszatérésről a munkaerőpiacra vagy arról, hogy egyszerűen csak megértsd és ezáltal megszeresd az angol nyelvet, örömmel állok rendelkezésre. Ha szeretnéd külföldi munkatársaidat, főnöködet jobban érteni a munkahelyen, illetve ha szeretnél idősebb korban elkezdeni angolt tanulni, akkor is keress nyugodtan. Ha már sok éve tanulod az angolt, de még mindig nehezen érted meg a beszélt nyelvet, vagy tudod magad szóban kifejezni, vedd fel velem a kapcsolatot. A kreatív, személyre szabott, online tananyagokat én biztosítom számodra, így bárhol, bármikor be tudod illeszteni az angol tanulást. Ha úgy érzed, szívesen tanulnál velem, keress meg, hogy egyeztessünk egy kb. 15-30 perces ingyenes konzultációt azért, hogy bármiféle kötelezettségek nélkül megbeszélhessük a további részleteket és eldöntsük, szeretnénk-e együttműködni hosszú távon.