Oktató vagyok Navigáció Navigáció bezár

Hausel Nóra
általában 5-6 óra alatt válaszol   •    17 napja volt online utoljára


általában 5-6 óra alatt válaszol

17 napja volt online utoljára



Kedves Érdeklődő! A személyre szabott online magánóráimon álláspályázati tréningekkel, szaknyelvi vizsgafelkészítéssel (C1-2 szint), valamint mentorálással foglalkozom. 2020 óta vagyok szabadúszó, kezdetben az online nyelvoktatás volt a fő irány a vállalkozásomban, mostanra pedig okleveles szakfordítóként is dolgozom. Emellett jógaoktatóként magánórákat tartok. Életem e három területe nagyszer​űen kiegészíti egymást, és nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy folyamatosan újabb és újabb tudásra tegyek szert. Ha szeretnél többet megtudni rólam és az oktatás menetéről, akkor látogass el a szakmai Facebook-oldalamra. 🔖 Facebook: Moment Für Deutsch 🎓 Rólam röviden: A germanisztika alapszak elvégzése után tíz évet éltem külföldön, Berlinben és Amszterdamban, majd 2020-ban Budapestre költöztem. 2023-ban végeztem el az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszékén a gazdasági és jogi szakfordító szakirányú továbbképzést. Ezután elkezdtem a fordító és tolmács mesterképzést, majd 2024 első felében Luxemburgban, az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatóságán teljesítettem a szakmai gyakorlatom. 2024 szeptemberétől az ELTE európai uniós konferenciatolmács (EMCI) képzés hallgatója vagyok. Munkanyelveim a magyar, a német és az angol.

Az óráim bemutatása

🖱 Örömmel segítek Neked a következőkben: ⚬ Üzleti és irodai kommunikáció: felkészítés tárgyalásokra és megbeszélésekre, szakmai szókincs fejlesztése, szaknyelvi vizsgafelkészítés. ⚬ ​Álláspályázati tréning: pályázati anyag összeállítása/ lektorálása, profil- és pozícióanalízis, tippek és segédanyagok tipikus pályázati szituációkra, felkészítés állásinterjúra, mentorálás. ⚬ Célországbeli kommunikáció fejlesztése: felkészítés egyetemi továbbtanulásra, továbbképzésre vagy munkavállalásra közéleti és napi témákkal gazdagítva. ​🖇 A 2025-ös évre vonatkozó árak*: 60 perces óra: 12 000 Ft-tól 90 perces óra: 15 000 Ft-tól Mentorálás és hosszabb távú felkészítés (vizsgára vagy álláspályázatra): projekt alapú díjazás, ahol kérésre összeállítok egy kedvezményes csomagot * A változtatás jogát fenntartom. Az eurózónás és a svájci frank alapú díjazás eltérő. 🏷️ A további részletekért és a csomagárakért keress bátran! 📌 Egyéb információk: Amennyiben határidős céllal keresel meg, akkor érdemes minél hamarabb bejelentkezned hozzám, hogy biztosan legyen helyed. Egyéni vállalkozó vagyok, magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt tudok számlázni. Az egyedi megkereséseknél (céges megkeresések vagy egy nagyobb óraszámot tartalmazó felkészítő csomag vásárlása esetén) több szempontot is figyelembe veszek, mielőtt elkezdődne a közös munka, ezért érdemes időben jelezned felém a tanulási szándékodat. Remélem, hamarosan találkozunk az órákon! Üdvözlettel: Hausel Nóra

Hausel Nóra hozzászólásai

Oszd meg tapasztalataidat a
többiekkel és írj pár sort az
oktatódról. Új hozzászólás
Bíró Éva 15 napja
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Nóra segítségével sikeresen teljesítettem a Goethe C2 nyelvvizsga beszédmodulját, méghozzá 95%-os eredménnyel. Már decemberben elkezdtük a felkészülést a februári vizsgára, hiszen egy ilyen szintű megmérettetés komoly előkészületeket igényel. Nóra minden lehetséges témára kiterjedő, precíz felkészítést biztosított, ami jelentősen hozzájárult a sikeremhez. Magas szintű szakértelme és tapasztalata miatt bátran ajánlom őt mindenkinek.

Nagyiván Gabriella körülbelül 1 hónapja
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Nóra a "jó munkához idő kell" elvét vallja. Személyre szabottan foglalkozik mindenkivel, és az egyéniségéhez valamint az áhított pozícióhoz megfelelő önéletrajzot és motivációs levelet ír, valamint felkészít az interjú(k)ra. Minőségi munkát végez: tanár, motivációs tréner, pszichológus, barát és lelki támasz egy személyben. Mindehhez pedig időre van szükség, így nem elegendő csupán 1-2 alkalom, viszont a Nórával történő együttműködés gyümölcsöző és busásan megtérül, méghozzá viszonylag gyorsan. Röviden a saját példám: 2024 tavaszán eldöntöttem, hogy Angliából hazaköltözök Magyarországra és kijárok Ausztriába dolgozni, mint oly sokan, ingázó leszek. A terv remek volt, csak én már 14 éve nem beszéltem németül, hiába tanultam 12 évig az iskolában, ha nem volt lehetőségem használni és még az angol is elnyomta a fejemben a maradék német nyelvet. Nos ekkor a neten véletlenül belefutottam Nórába és ráírtam. Ő egyből lelkesedett az ötletemért és látott bennem potenciált, hogy a tervem egy megvalósítható küldetés. És együtt meg is valósítottunk :-) Az együtt töltött felkészülési idő alatt és a pályázások során persze voltak mélypontok is, főleg az elején, amikor még azt sem értettem meg, hogy interjúra hívnak. Nóra végig biztatott, hogy ne adjam fel az első kudarc után, nem sikerülhet minden elsőre, majd másodjára vagy harmadjára sikerül és igaza lett. Ütős anyagot írt nekem, amire sok cég ráharapott és már hamarabb is kezdhettem volna az osztrákoknál, ha jobban odateszem magam, szorgalmasabban és többet tanulok, ismétlek, gyakorlok. Nóra minden anyagot, segítséget és támogatást megadott ehhez, helyettem viszont nem tanulhatott. Egyre több időt szántam a németre és az első interjúim egyike sikeres is lett. UI: Nórát receptre írnám fel mindenkinek, aki német nyelvterületen szeretne előrébb jutni az életében.

Seidova Narmin 2 hónapja
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Általános iskola óta tanulom a németet. Mindig kéttanos voltam, mégis úgy éreztem, hogy szükségem van egy német magántanárra. Végzős diákként a célom a C1-es szintű DSD II nyelvvizsga megszerzése volt. A nővérem ajánlotta Nórát, mert neki vele lett a legjobb DSD nyelvvizsgája az osztályban. Ezért kérdés nélkül én is Nórával akartam felkészülni. Fél évig vizsgacentrikusan készültünk, hogy sikeresen teljesítsem a nyelvvizsgát – és végül meg is lett! Nagyon tetszett, hogy rengeteg forrást kaptam, amelyek segítségével magamnak is készíthettem jegyzeteket. Sok C1-es kifejezést vettünk át, és az órákon részletes, jól használható jegyzeteket készítettünk. Ennek köszönhetően könnyen tudtam tanulni és önállóan dolgozni. Persze ehhez a diáknak is rengeteg időt és energiát kell belefektetnie. Hiába kapja meg az anyagot, le kell ülni, és foglalkozni kell vele, amíg teljesen meg nem érti. Úgy éreztem, hogy Nórával sikerült megtartani ezt az egyensúlyt is.

B. Ákos 2 hónapja
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Idén költöztem ki Németországba, ahol egy német multi cégnél helyezkedtem el. Habár a munkám elvégzéséhez elegendő lehetne csupán az angol nyelvtudás, az integráció, a hatékonyabb munkavégzés és úgy általaban a mindennapokban való könnyebb boldogulás miatt fordultam Nórához segítségért. Sajnos az alapvető német nyelvtudásom nem volt elegendő, ahhoz hogy a különböző meetingeken vagy a hétköznapi szituációkban kellő magabiztossággal tudjak megszólalni és a véleményemet kifejteni egy adott témában. Körülbelül fél éve tanulok Nórával. Eleinte hetente kétszer majd ez heti egyre korlátozódott. Minden órára az érdeklődési körömnek megfelelő témákkal készült, így valamennyire mégis a komfortzónámon belül maradtam. Ezáltal rengeteg új kifejezést, szófordulatot tanultam, amelyek tényleg élőve tették a beszédemet. A kollégák is elismerően nyilatkoztak a fejlődésemről. Tiszta szívvel tudom ajánlani bárkinek, aki újra szeretné éleszteni a német nyelvtudását, illetve azoknak is akik tovább szeretnék azt fejleszteni.

Jesse 9 hónapja
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Nóra is a wonderful teacher who has really helped me develop my German speaking skills during enjoyable lessons in which she combined conversations about a range of topics with grammar, reading and listening exercises. She knows the German language inside out, provides a thorough preparation and follow-up, and adapts the lessons on the spot based on the student's needs and whatever comes up. Really recommended, thank you Nóra!

1 / 6 oldal Következő

Hasonló ajánlott oktatók

Mayerhoffer-Simon Agnes Mayerhoffer-Simon Agnes
6 napja volt online utoljára
Válaszidő normál válasz
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Német 6000 Ft
Francia 6000 Ft
Bori Anna Bori Anna
17 napja volt online utoljára
Válaszidő gyors válasz
Hozzászólások 0 vélemény

Német 9500 Ft
Juhász Gréta Juhász Gréta
2 napja volt online utoljára
Válaszidő gyors válasz
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Angol 5700 Ft
Német 5700 Ft
Görgess a tetejére