Oktató vagyok Navigáció Navigáció bezár

Eszter Karakai
általában 23-24 óra alatt válaszol   •    14 napja volt online utoljára


általában 23-24 óra alatt válaszol

14 napja volt online utoljára



. 𝐀𝐧𝐠𝐨𝐥𝐨́𝐫𝐚́𝐤, 𝐚𝐡𝐨𝐥 𝐯𝐚𝐥𝐨́𝐛𝐚𝐧 𝐡𝐚𝐬𝐳𝐧𝐚́𝐥𝐨𝐝 𝐚𝐳 𝐚𝐧𝐠𝐨𝐥𝐭 Angol szakos diplomával és nemzetközi, Level 5 TEFL nyelvtanári képesítéssel közel 10 éve tanítok angolt a legkisebbektől a legnagyobbakig. Tanítottam már kisovisokat is, akik játék közben szívták magukba az angolt, és olyan ötvenes tanítványom is volt, aki új kihívást és új hobbit keresett az életében. Angliában is volt lehetőségem megtapasztalni, hogyan használják a nyelvet a mindennapokban. A zene és az írás mindig is fontos részei voltak az életemnek. Gyerekként kezdtem hegedülni, de néhány év után abba kellett hagynom. Sok évvel később azonban lett egy új hegedűtanárom, és visszatértem a hegedüléshez – 𝐧𝐞𝐦 𝐚𝐝𝐭𝐚𝐦 𝐟𝐞𝐥 𝐚𝐳 𝐚́𝐥𝐦𝐨𝐦𝐚𝐭, és azóta is aktívan játszom. Ahogy a hegedűn is úgy tanulunk meg játszani, hogy nap mint nap megszólaltatjuk a hangszert, egy nyelvet is akkor sajátítunk el igazán, ha aktívan használjuk. .

Az óráim bemutatása

. Éppen ezért az óráim középpontjában az 𝐚𝐤𝐭𝐢́𝐯 𝐧𝐲𝐞𝐥𝐯𝐡𝐚𝐬𝐳𝐧𝐚́𝐥𝐚𝐭 áll. Már az első órától kezdve beszélni fogsz angolul. Szeretek történeteken keresztül tanítani: egy jó történet természetes szövegkörnyezetet ad az új szókincshez és nyelvtanhoz, és közben rengeteg lehetőséget teremt a beszélgetésre. Neked is vannak történeteid – a célom pedig az, hogy ezeket 𝐚𝐧𝐠𝐨𝐥𝐮𝐥 𝐢𝐬 𝐞𝐥 𝐭𝐮𝐝𝐝 𝐦𝐞𝐬𝐞́𝐥𝐧𝐢. A zenét is gyakran bevonom az órákba, egy jó dalszövegből új szókincset és nyelvtant tanulhatsz, és érdekes témákban merülhetsz el. Minden diákomnak igyekszem az aktuális szintjéhez és céljaihoz igazítani az órákat, de ugyanilyen fontos számomra a 𝐬𝐳𝐞𝐦𝐞́𝐥𝐲𝐢𝐬𝐞́𝐠𝐞𝐝 𝐞́𝐬 𝐚𝐳 𝐞́𝐫𝐝𝐞𝐤𝐥𝐨̋𝐝𝐞́𝐬𝐢 𝐤𝐨̈𝐫𝐨̈𝐝 is. Legyen szó érettségi- vagy nyelvvizsga-felkészülésről, szinten tartásról vagy magabiztosabb, gördülékenyebb beszédről a mindennapi életben, olyan feladatokkal és témákkal dolgozunk, amelyek hozzád kapcsolódnak. Lehet, hogy krimiket olvasol, Netflix-sorozatokat vagy Disney/Pixar-filmeket nézel, esetleg pop-rockot hallgatsz – szeretném, hogy az órák anyagaihoz valóban tudj kapcsolódni, élvezd a folyamatot, és 𝐚 𝐥𝐞𝐡𝐞𝐭𝐨̋ 𝐥𝐞𝐠𝐡𝐚𝐭𝐞́𝐤𝐨𝐧𝐲𝐚𝐛𝐛𝐚𝐧 𝐭𝐚𝐧𝐮𝐥𝐣. A zenetanulás megtanított arra is, hogy a fejlődéshez 𝐤𝐢𝐭𝐚𝐫𝐭𝐚́𝐬, 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐬𝐬𝐞́𝐠 𝐞́𝐬 𝐭𝐮̈𝐫𝐞𝐥𝐞𝐦 kell. Nem minden gyakorlás látványos, de a kis lépések idővel összeadódnak. Én ezt a nyelvtanulásban is vallom: nem a tökéletességet keressük, hanem azt, hogy folyamatosan egyre többre legyél képes, egyre bátrabban fejezd ki magad, és egy új nyelven keresztül új emberekhez kapcsolódhass, új barátságokat építhess és új lehetőségek nyílhassanak meg előtted. Én magam is nyelvtanuló vagyok: jelenleg spanyolt tanulok, miközben az angolomat is folyamatosan fejlesztem. Hiszen egy nyelv sosem „kész” – mindig tartogat valami újat, és változik, fejlődik, ahogyan mi magunk is. 𝐊𝐞𝐳𝐝𝐣𝐮̈𝐤 𝐞𝐥? Ha szeretnél magabiztosabban beszélni angolul, aktívabbá tenni a tudásodat, vagy konkrét vizsgára készülsz, esetleg most vágnál bele az angoltanulásba, 𝐯𝐚́𝐫𝐥𝐚𝐤 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭𝐞𝐭𝐭𝐞𝐥! .

Heti elérhetőség

KE
SZ
CS
SZ
VA
06:00 - 08:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
08:00 - 10:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
10:00 - 12:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
12:00 - 14:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
14:00 - 16:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
16:00 - 18:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
18:00 - 20:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
20:00 - 22:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
22:00 - 24:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak

Eszter Karakai hozzászólásai

Oszd meg tapasztalataidat a
többiekkel és írj pár sort az
oktatódról. Új hozzászólás
Gréti 14 napja
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Nagyon becsülöm Eszterben, hogy mindig bíztatott. A sokszor emlegetett önbizalomhiányom is sokat változott pozitív irányba ez idő alatt. Mindig hatalmas löketet kaptam a szavaitól. Nagyon összeszedett, precíz és nagyon tetszik ez a fajta módszer. Nem is találhattam volna jobb tanárt! Köszönettel tartozom, kettőnkön múlik a cél elérése, de Eszti nagyon sokat tett értem, és miatta tartok most ott, ahol.

Noémi 14 napja
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Nekem nagyon tetszik, hogy úgy tudunk egymással beszélgetni angolul, mint két ismerős és nem úgy, mint egy katonai iskolában. Szerintem ez nagyon szuper. Szeretem az esszé írásokat is, meg azt is, hogy filmet kell nézni. Szinte megértek egy teljes filmet angolul, amit eddig sose gondoltam volna. Összességében én nagyon szeretem az angol óráinkat, mert egyrészt durván gyorsan eltelnek, néha fel sem tűnik, másrészt pedig tényleg nagyon diák kompatibilisek. Szóval köszönöm szépen, nagyon szuper volt.

Imola 14 napja
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Ha egyszóval kellene jellemeznem az elmúlt időszakot, azt mondanám, hogy IMÁDTAM. A történetalapú tanítási módszer teljesen nekem lett kitalálva: imádok filmeket/sorozatokat nézni, a zene az életem, újabbnál újabb könyveket olvastam, amik szintén elnyerték a tetszésemet és emellett még olyan videókat nézhettem, amiben új és hasznos információkat találtam. Az egészben a legjobb, hogy nem a hagyományos módszer segített fejlődni, hanem egy egészen új dolog, új kihívás volt számomra, de azt gondolom, hogy meg tudtam állni benne a helyem. A mai napig nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, hiszen ha ez nem adatott volna meg, talán nem tartanék ott ahol tartok. ❤️

Anita 4 hónapja
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Az unokatesóm által ismertem meg Esztit és abszolút nem bántam meg. Nagyon személyessé tudja tenni az órákat, egy órán át csakis rajtam van a fókusz. Olyan módszereket, technikákat mutat meg, amit a későbbiekben egyedül is el tudok sajátítani. Ilyen a gondolattérkép, szókártyák, apró rajzok, ami az iskolai tanulmányaimat is megkönnyíti. Ami nagyon megfogott, hogy nagyon rugalmas, elképesztő türelemmel és lelkiismeretességgel fordul a diákjaihoz. Az óráin nagyon jól meg tudok nyílni, kötetlenül lehet beszélni vele bármiről, magam helyett is hisz bennem. Nagyon ajánlom, aki kezdő, haladó esetleg csak szinten akarja tartani a tudását, mert ilyen ember, mint Eszti személyisége, nagyon ritka. Forduljatok hozzá nagyon nagy bizalommal.

Melinda 4 hónapja
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Nagyon örülök, hogy Esztert választottunk a lányom angol felvételire való felkészítéséhez! Nagyon élvezte a jól felépített órákat. Eszter igazán hozzá illő témákkal tanította. Sokat haladt, amíg Vele tanulhatott. Sikeres felvételi vizsgát tett. Köszönünk mindent!

1 / 2 oldal Következő

Hasonló ajánlott oktatók

Gőtze Lilla Gőtze Lilla
25 napja volt online utoljára
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Angol 10000 Ft
Juhász Vanda Juhász Vanda
11 napja volt online utoljára
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Angol 8000 Ft
Szabó Annie Angol és Spanyol oktatás 7500 Ft / 45 perc Szabó Annie Angol és Spanyol oktatás 7500 Ft / 45 perc
6 napja volt online utoljára
Válaszidő gyors válasz
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Angol 7500 Ft
Görgess a tetejére